Jennifer E. Smith- Milyen is a boldogság?

 Jennifer E. Smith több külön álló kötetet is írt, mint például „Ránk talál a szerencse?”, „Vajon létezik szerelem első látásra?” , de nem akarom az összeset felsorolni, viszont az összes könyv olyan, ami egy nyári olvasásra kitűnő, kapunk egy képet egy nyári  tini szerelemről és pont, de nem fogunk annyira belebonyolódni, hogy kaparjuk a falat, hogy ez és ez miért történt. 

Én most az írónőtől a „ Milyen is a boldogság?” c. könyvét olvastam el, ami még 2013-ban jelent meg Magyarországon. Most hogy kicsit utána néztem a dolgoknak most tűnt csak fel, hogy ennek a könyvnek van egy második része is ( sajnos nagy bánatomra) „ Ilyen a boldogság” címmel jelent meg 2016-ban.

De térjünk is rá az első könyv értékelésére.
A könyv E/3-ban íródott, amit én annyira nem szeretek egy könyv elolvasásakor. Ilyenkor az írónő meg se próbálja azt, hogy bele képzeljem magam a történetben ezáltal külső szemlélőként nézem végig az eseményeket, ami szerintem bosszantó. Persze ez csak az én személyes véleményem.

Ha elolvassuk a fülszöveget azt látjuk, hogy egy email-ezés során ismerkedik meg a két főszereplő Graham Larkin és Ellie O’Neill. Egyik se tudja ki a másik itt csak azt kell leírniuk , amit megszeretnének osztani a másik féllel. Persze kialakul köztük egy bizalmi kapcsolat, de a titkok feltáratlanul maradnak.

Nekem Graham nem volt az a tipikus könyves álom pasi , lehet hogy annak íródott, mert általában annak szokott, viszont nem tudtam azonosulni annyira a történettel.
Sok esetben bosszantottak is a szereplők viselkedései. Lehet, hogy Larkin óvta és védelmezni próbálta Ellie-t, viszont annyira hülyén csinálta, hogy néha fogtam a fejem és azt kérdeztem, hogy miéért?

Ellie még csak 17 éves, de fogja magát és elutazik egy 2-3 órányira lévő városba, hogy találkozzon az apjával és az lett a végeredménye, hogy nem történt semmi. Ekkor feltettem magamban a kérdést, hogy ezt még is miért és hogyan? Itt legalább vártam egy kis apa lánya kapcsolatot, de nem, fel se ismeri az apja, és Ellie nem hogy leszólítaná, ahogy eltervezte nem megnémul és inkább hazamegy. Sokszor felesleges szálakat találtam a könyvben, amiknek nem sok értelmük volt (számomra).
 Ami még nagyon vicces volt, hogy az anyjának fel sem tűnt, hogy elment a lánya felkeresni az apját és órákra eltűnt. Oké már majdnem felnőtt a csaj, de én azért aggódtam volna érte. Grahammal együtt indultak útnak, de még Graham eltünését sem észlelte senki. Pedig ő egy sztár, ilyen esetben csak észre kellene venni.
Először hajóval indultak el és a hajó eltűnése jobban izgatta a városban élőket, minthogy két gyerek ki tudja merre van.

A szerelmi szál is felbukkan, de olyan mintha nem is lenne. Hol együtt vannak hol nem, de nem tudott meghatni például mikor össze vesznek. Annyira jelentéktelen volt a szerelmük, hogy ezzel én miért azonosuljak. Alig ismerik egymást csak az email-ekből, amúgy szinte nem tudnak semmit sem egymásról. De persze szerelmesek egymásba, maximum a virtuális énjükbe.

Nekem hatalmas nagy csalódás volt ez a könyv. Alig bírtam végig szenvedni magam rajta, egy nyaraláson kezdtem el olvasni, de még a következő héten is az asztalon pihent és képtelen voltam tovább olvasni. Így hogy most már tudom, hogy van egy második része is, hát el kell gondolkodjak azon, hogy elolvassam-e mert ha az első könyvhöz hasonló, akkor hagyom  a fenébe. Pedig sok  jót hallottam az írónő könyveiről, ezért is került fel a könyv listámra, de szerintem nekem ez így most bőven elég volt.
Mint az elején írtam nekem a megírási stílus sem tetszett. Én több e-mail váltást vártam volna. Meg amikor a hajón voltak és egyikek sem volt telefonja, idézem:
„Azt hiszem kénytelenek leszünk beszélgetni.”
Kérdem én miért kényszer az, hogy beszélgetniük kell egymással szóban és nem írásban? Ha tényleg szeretik egymást akkor én inkább beszélgetni szeretnék az adott emberrel, mint hogy a telefonon email-ezek. Persze az is lehet, hogy ezt viccesnek gondolta az írónő, de nem jött át, ha annak is készült.

Sajnos most ez a könyv értékelés nem sikerült, annyira pozitívan, mint vártam de nem kell mindig csak jót írni egy könyvről.
Őszintén sajnálom, hogy ennyire nem tetszett, igaz hogy ott volt már egy ideje a könyves polcomon és halogattam az elolvasását, lehet ez egy jel volt, hogy nekem ezt nem kell elolvasni. Viszont egy élménynek jó volt, megtanultam, hogy nekem ilyen könyveket nem kell olvasni.
A borító alapján sem nyerte el annyira a tetszésemet, Szeretem, hogy amit olvasok annak szép legyen a külseje, de ez a sárga szín valahogy nem jött be. Szerintem sokszor az is meghatározz egy könyvet, hogy milyen a borítója. Ebben az esetben nálam biztosan így volt.

Értékelés: 10/5

 

Szereplők:

Ellie

Graham

Írta: Betti :)