2018. október 16., kedd

Kiera Cass- Párválasztó 2.- Az Elit



Végre hosszú kihagyás után sikerült elolvasnom a Párválasztó második részét az Elit c. könyvet. Az első könyvről itt találhattok egy kis beszámolót, ha ide kattintotok.

Aki olvasta és szereti a Párválasztó könyveket, azt tudja hogy az első könyv vége pont úgy lett befejezve, hogy akkor most meg kell vedd a második részt, mert meg öl a kíváncsiság, hogy mégis mi lesz azzal a hat lánnyal a palotában.
A történet ott folytatódik, ahol abba maradt csak kevesebb szereplővel. Viszont sokkal, de sokkal több izgalommal térünk vissza.

Jobban betekinthetünk a palota életébe, jobban megismerhetjük a szereplőket. Igaz hogy nálam maradtak vak foltok, és én egy kicsit többet mutattam volna a palotában élők tulajdonságaiból. Ugye kaptunk az első könyvben egy olyan utalást a királynéval kapcsolatban, hogy minél kevesebben lesznek a lányok, annál inkább fogja izgatni, hogy jobban megismerhesse őket. Ha ezt az oldalát nézem én hiányoltam a királynét a könyvben, ha szerepelt is, nem olyan mértékben, mint amire számítottam. Persze itt nem a király és a királynéról szól a történet, hanem a hercegről és az ő választottjairól, de mégis ott van az a kis hiány, hogy a szüleiről nem sok képet kapunk.
Tény és való hogy a király nekem egyébként sem volt szimpatikus már a legelejétől, viszont a végére abszolút eltaszított a karaktere attól, hogy megtudjam szeretni.
Meg tudhatunk kis múlt foszlányokat is, amik szerintem lehettek volna izgalmasabbak vagy érdekesebbek. Az én figyelmemet ez a rész annyira nem tudta lekötni, hogy akár vissza tudjam idézni. Persze a fontosabb momentumok meg maradtak, viszont ha kellene én ki is tudnám hagyni a történetből ezeket a múltban történt eseményeket. Legalábbis a nagy részét.
Aztán kaphattunk egy kis akciót is, amit szintén nem értettem, kicsit kusza volt nekem. Valószínűleg erre a többi könyvben kaphatunk választ, amire hamarosan sort is kerítek.
America karaktere egy picit jobban kinyílik, bár néha talán túlságosan is hülyén viselkedik, és azt gondolja az ember, hogy ennek most mi értelme volt. Mint az előző könyvben is sokat vívódik a herceg és volt párja Aspen között, hogy végülis kit is szeret valójában és ki is ő, valamint hogy mit akar az élettől. Végülis a történet túlnyomó része az ő lelki vívódásáról szól és arról hogy vajon képes lenne- e hercegné lenni. Igaz nem könnyű a helyzete, mert mégis csak ott van a jelenlegi férfi akit szeret és akit szeretett több éven át. Én az írónő helyében nem bolygattam volna fel ennyire a szerelmi szálát, egyszerűen hagytam volna hogy Maxon és Mer egymásra találjon és nem húztam volna ezt a volt kapcsolatot.
Mivel nekem Aspen sose volt a kedvenc karakterem, ne kérdezzétek meg, hogy miért de egyszerűn nem tudott magával ragadni. Én mindig is Maxon rajongó voltam. Bár ebben a
kötetben volt olyan rész, amikor egyikük sem a szívem csücske és ugyanúgy utáltam őket, mint America. Sajnos ez az átka, ha túlságosan átéled a történetet. Én is ugyanakkor voltam dühös, szomorú és vidám, mint amikor Mer az volt. Igaz, hogy sok tettével és cselekedetével nem értettem egyet és sokszor éreztem azt, hogy ez hülye, viszont mégis inkább Ő, mint akár Celeste.
A történet során nem sok lány hagyja el a palotát és ezt az egész párválasztó ceremóniát, így újabb szövetségesek, barátságok születnek. Itt Mer és legfőképpen Kriss kapcsolatáról kapunk egy kis betekintést. Persze értem én, hogy kellenek a barátságok is, de könyörgőm még is csak a Herceg a tét, hogy kivel fogja elkötelezni magát. America mivel sose tudja eldönteni, hogy most épp ki kell neki, és mindig az a fiú, akivel jelenleg van, ezért szegény hercegnek tovább kell keresnie azt a lányt, aki kiérdemli, hogy ő legyen a hercegné. És persze ezeknél a részeknél Mer nagyon is féltékeny, viszont akkor itt visszatérnék arra a gondolat menetemre, hogy akkor ha már eleve féltékeny és szereti is Maxon-t miért nem tudja végre eldönteni, hogy mit akar. Persze tudom, mert ott van Aspen.  Ez a sok huzavona tényleg bosszantó volt már a végére… Ez tipikusan olyan, mint más könyvekben mikor a legvégén jön rá az adott szereplő, hogy ő szerelmes és szereti a másikat, de erre miért nem jött rá korábban??
Ez a szerelmi háromszög még az első könyv közepe vége felé még oké, mert azt mondom tényleg kell egy kicsi szerelmi zűrzavar. Viszont ebben a könyvben egy picit túl lett tolva.
Egy pici apa fia kapcsolatot is kapunk a végén, de ez egyáltalán nem olyan, mint amire számítottam, sőt.


Lényegében nagyon tetszett a könyv, sok résszel voltam úgy, hogy ezt most miért kellett, viszont ha úgy is érzem, hogy kicsit néha túlzásba lett víve egy - egy történet darab, mégis így lett belőle egy aranyos kis történet. És akkor most jön a nagy betűs DE, több Maxon és Mer szerelmi kapcsolatot vártam, több romantikát, kevesebb zűrt.
Ebben a könyvben sok olyan kérdés merül fel, amire majd csak a következő részekben kerül sor, viszont ennél a befejezésnél nem annyira éreztem azt, mint az első könyvnél, hogy akkor most ha nem lenne meg a következő rész, akkor rohannék a könyves boltba és azonnal megvenném. Ha az első és második könyvet kellene összevetném, akkor nálam az első könyv nyerné el jobban a tetszésemet. Mivel fogalmam sincsen, hogy mit várhatok a harmadik könyvtől, így egy picit félek, hogy nem azt kapom, amit várok.
De ettől függetlenül, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy kezdjétek el elolvasni, mert tényleg érdemes egy kicsit beleveszni a hercegnős életbe.



Értékelés:
10/8-9



Írta: Betti :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése