2022. szeptember 29., csütörtök

Benjamin Alire Sáenz – Életem kifürkészhetetlen logikája

 


Ez a könyv már eléggé régóta a polcomon van. Az egyik polcrendezés közben megakadt rajta a szemem, hogy mennyire gyönyörű a borítója, aztán elolvastam sok év után újra a fülszövegét és eldöntöttem, hogy szeptember elején még sort kell kerítenem rá. Merthogy a történet végzős gimisekről szól, ami most teljesen passzol az életemhez.

Nagyon örültem, hogy végre sort kerítettem erre a könyvre, mert imádtam.
Már a 26. oldalon sírtam rajta. A végén pedig ömlöttek a könnyeim.

Mint már említettem majdnem fiatal felnőttekről olvashatunk. A könyv 3 fiatal felnőtté válását mutatja be.

A könyvnek véleményem szerint több főszereplője is van, mert egy teljes családot megismerhetünk, ebből 4 szereplőt szeretnék jobban bemutatni:
Salvador, akinek a szemszögéből olvashatjuk az egész könyvet. Sok minden történik az életében és vannak jó és rossz változások is, megtudhatjuk, hogy ezekkel hogyan tud megbirkózni, ha egyáltalán sikerül neki…
Samatha, Sal legjobb barátja, neki sem cukormáz az élete, ha már csak az anyjára gondolunk, aki nem igazán törődik vele. Sal az ő támasza és menekülő, biztonságos helye. De Sam is egy támasz Sal számára. Szóval kölcsönösen támogatják egymást.
Sal apukája (Vincente), az az ember, akit mindenki szeret, szerintem ő a történet központi alakja, aki mindent egyben tart. Tud humoros is lenni, de az igazi apa szerepét is betudja tölteni. Nagyon belopta magát a szívembe.
És az utolsó szereplő, akit beszeretnék mutatni, Fito, az ő élete nem egy tündérmese és a családja nem mesebeli szereplők. Szegény sráccal nem foglalkoznak, egyedül kell boldogulnia, és minden ellenére egy irtó aranyos emberré tudott válni. Nagyon példaértékű, hogy miből állt fel teljesen egyedül és ezek után is vannak még tervei az életével, például, hogy elmegy egy egyetemre.

Én vártam a könyvtől egy kis romantikus szálat is, amit végül nem kaptam meg, de rá kellett jönnöm, hogy ez így volt tökéletes, így lett a könyv egyedi (legalábbis számomra, mert a legtöbb könyv, amit olvasok/olvastam mindig egy kis romantikával van/volt fűszerezve.

Ezen a könyvön lehet sírni és nevetni is. Imádatm az egészet (kezdve a borítójával:))

A történet egy komolyabb témát dolgoz fel, arról olvashatunk, hogy a szereplőink, hogyan tudnak megbirkózni szeretteik halálával.

Mindenkinek tudom ajánlani ezt a könyvet, szerintem megéri elolvasni!

Kedvenc idézetek:

„Ő szelídített meg azzal a sok szeretettel, ami benne él”

„[…] Azt mondtam, hogy csak két dolgot kell megtanulnod az életben: hogyan bocsáss meg, és hogyan légy boldog.”

„- […] Solo te haces menos. Tudod mit jelent?

[…]
  - Azt hiszem azt, hogy nem mások miatt vagyunk magányosak. Hanem magunk miatt.”

„[…] csak mert nem tökéletes a szeretetem, még nem jelenti azt, hogy nem szeretlek.”


Értékelés: 10/10

Írta: Ildó:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése