2021. március 6., szombat

Kerstin Gier- Silber Az álmok harmadik könyve


Kerstin Gier Silber Az álmok harmadik könyve című sorozatának harmadik részét olvastam. A második részről a bejegyzést ide kattintva megtaláljátok.

A három részes sorozatból nekem egyértelműen az utolsó rész tetszett a legjobban. Nagyon jól megvolt írva és gördülékeny volt az egész történet.

Szereplőkről:
Liv sokat fejlődött az álombeli átalakulással, mert már sokkal jobban ment neki minden, főleg a jaguár alak.
Henryn azt vettem észre, hogy egyre nyíltabbá vált Liv előtt és kevesebbet titokzatoskodott.
Grayson újra elkezdett a folyosókon járkálni, bár nem szívesen tette. Az alakváltás és egyéb dolgok nem igazán mentek neki. A személyisége szerintem nem változott sokat az előző könyvekhez képest.
Jasper miután visszatért Franciaországból rájött, hogy nagyon gyerekes dolog volt Arthurra haragudni ezért teljesen kibékült vele, és a folyosókra sem járt ki többet. Így nem tudta azt a sok szörnyűséget, amit a barátainak okozott.
Arthurt, ha lehetséges még jobban megutáltam, pedig eddig sem volt egy kedvenc szereplőm. Olyan dolgokat tett, amiket nem is tudtam volna róla elképzelni és szerintem nagyon is megérdemelte azt, amit kapott.
Anabel változott szerintem a legtöbbet és ami jó, hogy pozitív irányban. Még így sem lett a kedvenc szereplőm, de az biztos, hogy nem az utált kategóriába soroltam.

Amit nagyon vártam már az első könyvtől kezdve, hogy kiderüljön végre ki Secrey. Aminek nagyon örültem, hogy ez ki is derült. Eléggé meglepő volt számomra, hogy ki állt az egész blog mögött. Az elejétől fogva tippelgettem, és volt egy eléggé erős is köztük, de soha nem gondoltam volna, hogy tényleg ő lehet az ezért gyorsan elvetettem az ötletet. Pedig hiba volt…

Úgy gondolom, hogy a mostanában olvasott könyvek közül ez volt a legjobb, így azt hiszem meg van a legújabb kedvenc könyvem :)

Értékelés: 10/10*

Írta: Ildó:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése