2021. január 23., szombat

Kerstin Gier- Silber az álmok második könyve


Kerstin Gier Silber az álmok második könyve című történetet olvastam. Az első részről szóló bejegyzésemet ide kattintva elolvashatjátok.

Ez a könyv is nagyon tetszett bár voltak benne unalmasabb részek is. A szereplők változása, van akinél pozitív és van akinél negatív irányba megy el. Arthur volt az, akit az elején megsajnáltam, hogy kiközösítik aztán egy idő után megváltozott a véleményem és megszűnt a sajnálat.
Liv személye pozitívan változott, egyre ügyesebb lesz az álmában és megtanulja saját maga irányítani, de még ezekkel a fejlődésekkel sem képes lekörözni Henryt.

Az egész történetben együtt éreztem a szereplőkkel, együtt izgultam, nevettem és szomorkodtam velük.

Jasper ebben a könyveben nem igazán szerepel, csak úgy van jelen a történetben, hogy beszélnek róla, de igazából nincsen ott mivel elutazott Franciaországba. Ezt én eléggé sajnáltam mivel úgy éreztem, hogy így nem teljes a „csapat”. Az előző bejegyzésemben említettem, hogy nem tartozik a kedvenc szereplőim közé, de ettől függetlenül egy kicsit hiányoltam a történetből.

Ebben a könyvben Mia (Liv húga) nagyobb szerepet kap, így jobban meg lehet ismerni. Egy nagyon aranyos személyiséget ismerünk meg benne.

Összeségében nagyon tetszett a könyv! Nagyon várom már a folytatást, ami sajnos már az utolsó része lesz.

Értékelés: 10/10

Írta: Ildó:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése