Colleen Hoover
legújabb könyve Verity címen jelent meg.
Mivel nagy CoHo rajongó vagyok, ezért ez
is kötelező olvasmány volt számomra.
A fülszöveg alapján nem sok mindenre kaptam választ, főleg arra nem, hogy vajon
tetszeni fog e nekem ez a történet.
Mivel thriller, ezért egy picit féltem tőle, hogy vajon mire is számítsak, mert
én nem igazán szoktam ilyen típusú könyveket olvasni. De hát CoHo könyvéről
volt szó, úgyhogy mindenképp be kellett szereznem.
Mikor elkezdtem olvasni az elején egy picit untam, mert nem
igazán ragadott meg a történet. Már a legelején elég véres jelentbe csöppentünk
bele, ami nekem egy kicsit visszataszító volt, de hát olvastam tovább.
Ahogy egyre jobban belemerültem a történetbe, annál inkább
kezdett érdekelni, hogy vajon mi lesz a következő fejezet. Így esett meg, hogy
1 nap alatt kiolvastam.
Ez a történet az volt számomra, ami egyben lehengerelt,
elborzasztott, lenyűgözött és padlóra tett. Nem is tudom megszámolni, hogy hány
és hány érzelem futott keresztül rajtam miközben olvastam.
A szereplők egytől egyig remekül ki vannak találva. Ahogy ők
haladnak az életükben, te úgy akarod megismerni még jobban őket.
Én még eddig egy CoHo regényt sem olvastam, ami ne tetszett
volna. A Too Late c. könyve az írónőnek ( amiről a véleményt ide
kattintva elolvashatjátok) is eléggé elborzasztott, viszont a Verity-ben
újabb magasságokba repített.
Nem hiszem, hogy a közeljövőben nagy thriller rajongó lennék, mert azért eléggé
elborzasztott ez a történet is, viszont ezt a könyvet mindenképp érdemes
elolvasnia annak, aki szereti az ilyen tematikájú történeteket, de még olyannak
is aki nem repes értük ( láss engem).
De, hogy pár szót említsek a könyv végéről, hát nem is kicsit, hanem nagyon kiakadtam. Mert aztán mindenre számítottam, de ilyen befejezésre nem igazán. Hogy őszinte legyek azóta sem hagy nyugodni a gondolat, hogy így lett vége!
Ezután a könyv után napokig könyv „másnaposságom” volt és semmi nem kötötte le
a gondolataimat, csak és kizárólag ez a történet!
Ha egy fantasztikusan megírt thriller könyvet szeretnél olvasni
ajánlom figyelmedbe ezt a könyvet, mert szerintem mindenképp érdemes elolvasni!
Értékelés:10/10
Írta: Betti