K.A. Tucker Tíz apró lélegzet c. könyve, amiről itt
olvashatsz ,egy igazán megható történet arról, hogy mi történik az
életünkkel, ha elveszítjük azokat a szeretteinket, akik a legközelebb álltak
hozzánk .
A Könyvmolyképző kiadó által nagy örömünkre 2018-ban megjelent a 2. része az Egyetlen kis hazugság c. könyv, ami Kacey húgának Livie történetéről szól.

Sok embertől hallottam már azt, hogy nagyon jó könyv, de ezt
most én is megtapasztaltam. Egy teljesen más világot kapunk ebben a könyvben.
Livie ugyanis ott hagyja Miamit és elmegy a Princeton egyetemre tanulni, ezzel maga mögött hagyva a családját és a múltját. Ebben arról kapunk képet, hogy Livie hogyan illeszkedik be, hogyan szerezz barátokat és milyen is az első szerelem érzése.
Livie-t már az első könyv alapján is nagyon megszerettem, erről írtam is a véleményemben. Viszont most ebben a könyvben még inkább közel került a szívemhez. Tipikusan azt a történetet kaptam, amit nagyon szeretnél olvasni, mert érdekel, hogy mi is fog történni, de nem akarod, hogy vége legyen.

A régi szereplők mellett újak is felbukkannak a történetben,
úgy mint Livie barátai.
Reagan Livie szobatársa a kollégiumban és az első perctől nagyon jó barátságban
lesznek. Ő az a lány aki, ha buliról van szó akkor neki ott a helye, persze
viszi magával Livie-t is. Az első ilyen alkalomkor találkozik Ashtonnal, Ty-al és
Granttel is, így alakul ki köztük egy nagyon jó barátság.
Ashtonnal nem mondanám, hogy a barátság szó a legjobb jelző a kapcsolatukra, mert Livie a háta közepére se kívánja és egy ilyen veszekedés alkalmával találkozik Connorral, aki cuki, kedves és nagyon helyes.
Livie és Connor kapcsolata tipikusan a nagyon über cuki kapcsolat, ha fogalmazhatok így. Connor mindig valami olyan gesztust tett, vagy elég volt néha hogy ha csak valami kedveset mondott és elolvadt a szívem.
Ahogy haladunk előre Ashton is belecsöppen még jobban Livie életébe, igaz már a könyv eleje óta ott volt, de mindig eltaszította magától szegény lányt. Viszont neki is voltak olyan megmozdulásai, mondatai, amiktől a szívem még jobban elolvadt.
Connorral ellentétben Ashton a titokzatos srác, akiről senki semmit nem tud. Persze ez sokkal izgalmasabb egy lány számára, mint egy csak szimplán cuki kedves srác. Jól gondolom?
Én ha bele képzeltem magam a történetbe biztos nem tudtam volna választani, vagy mindkettő vagy egyik se helyzet alakult ki nálam. Mindkettő srácért megszakadt a szívem, amikor olyan helyzet alakult ki, hogy Livienek egy fontos döntést kellett hoznia. Úgyhogy az én szívem ebben a könyvben ketté szakadt és még így is, hogy már kiolvastam nem tudnám meg mondani, hogy melyikhez húz jobban a szívem.

A történet végülis az egyetemi bulikról, szerelmi románcokról szól, amitől egy könnyed hangvételű könyvet kapunk, amit én bármikor szívesen elolvasok, nem kellett a történeten agyalni, csak élvezni kellett.
Sajnos ezt az érzést felváltotta néha a szomorúság, mivel Livie önkénteskedett
egy gyermek kórházban, ahol beteg kisgyerekekkel foglalkozott és próbált boldog
perceket varázsolni számukra. Itt ismerhettük meg az 5 éves ikerpárt Ericket és
Derricket. Ők az elejétől kezdve nagyon aranyosak voltak, igazi kis pasik.
Viszont ez a történet szál azt a pár fejezetet, ahol benne voltak mindig nyomasztóvá és nagyon szomorúvá tette, de utána visszatértünk ugyanoda, ahonnan kezdtük a boldog pillanatokhoz.

Kicsit visszatérek Ashtonra, mert végülis ő a titokzatos
srác, akit egyszerűen lehetetlen kiismerni. Amit tudunk róla, hogy ő az
evezőcsapat kapitánya, elvesztette az édesanyját és az apjával meg nem a
legrózsásabb a kapcsolatuk, pluszba van egy barátnője, akit állandóan megcsal.
Szegény Livie-t hol közel engedte, hol eltaszította magától azzal a szöveggel,
hogy nem én vagyok a neked való srác. Hát had döntse már el szegény lány, hogy
kit akar választani!
Livie egy komoly vita után dönti el, hogy neki tér kell és vissza
megy Miamiba és egy picit kiszellőzteti a fejét, átgondolja hogy végül mit is
akar az élettől. Mert lehet teljesen mást akar csinálni, mint amit kiskorában
eldöntött?! Mindig is az a cél lebegett a szeme előtt, hogy a szülei büszkék
lehessenek rá, így sok olyan dologról lemondott ez idáig, amiről talán nem
kellett volna. Sose tudta azt az életét élni amit, egy 16-18 éves élte, mert
akkor letért volna arról az útról, amiről ő úgy gondolta, hogy a szüleit
boldoggá tenné.
De végül csak sikerül kitalálni, hogy mit szeretne az élettől és hogy kivel szeretné ezt megosztani. Igaz, hogy az a terve hogy távol tartja magát Connortól és Ashtontól nem teljesen jön össze, mivel Ashton a történet végén egy olyan titkot oszt meg vele, és olyan őszinte vele, amilyen még szinte senkivel sem volt. Ez a titok Livie álláspontjában mindent megváltoztat és megint másképp látja a dolgokat, de ez most talán a helyes út, amire rá fog lépni.

Összességében NAGYON DE NAGYON tetszett ez a könyv. Teljesen más hangulatba
repített az írónő ezzel a történettel. Nekem ez a könyv sokkal jobban tetszett,
mint az első. Az első része inkább egy nyomasztóbb hangvételű könyv, ami inkább
a felépülésről szól egy komoly tragédia után. Persze ebben a történetben is van
olyan rész, ahol nagyon szomorú lesz az ember és legszívesebben elsírná magát,
de itt van olyan ami ezt kompenzálja. Jó igaz mikor az utolsó mondatot
elolvastam patakokban folyt a könnyem, de ez mind azért volt, mert tényleg egy
gyönyörű történetet kaptam arról, hogy milyen is az amikor rájössz, hogy neked
milyen utat szánt a sors és merre kell tovább haladnod.
Ezt a könyvet mindenkinek ajánlom, aki szeretne elolvadni,
aki szeretné, hogy egy kicsit összetörjön a szíve, de mégis boldogan tehesse le
a könyvet, hogy igenis érdemes volt elolvasni!
Szereplők:
Livie |
Connor |
Ashton |
Értékelés: 10/10 Mert erre mást nem lehet adni!
Írta: Betti:)