2020. augusztus 15., szombat

Holly Black- The Wicked King ( Levegő népe 2.)

 

Holly Black Levegő népe sorozatának a második részét olvastam el, ami Gonosz király címen jelent meg. Az előző részéről ide kattintva olvashattok.

Mikor kiolvastam az előző részt azt sem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Olyan függő véget kaptunk, hogy csak na. És majdnem 1 évet kellett várni a következő részig. Ami azért hosszú idő volt ilyen történet befejezéssel.

Mikor megtudtam, hogy előrendelhető gyorsan pakoltam a kosaramba, hogy biztos, ami biztos hamar olvassam. De mégsem úgy tettem le, hogy meg vagyok elégedve. Valahogy nekem olyan fura volt. Mármint így is kiolvastam 1-2 nap alatt, mert vitt magával a történet végig. De mégis nekem túl elnyújtott volt a történet. Ami azért is fura, mert az előző könyvnél tényleg halálra izgultam magam, hogy most mi fog történni, viszont ennél a könyvnél valami nekem hiányzott.
De ha így jobban belegondolok, lehet hogy a romantikus szál hiányzik belőle. Mert most aztán igazán kibontakozhattak volna jobban a szereplők és felfedhették volna egymás iránt az érzéseiket. Igazság szerint megint csak azt a huzavonát kaptam érzelmek kapcsán, amit az előző részben. Ez a gyűlöllek, de mégis vonzódom hozzád.

Ahogy haladtam a történetben Cardan mintha egy kicsit megenyhült volna és egy picit kedvesebb lett volna, mint az előző részben. Jude is mintha kezdett volna jobban kinyílni Cardan felé. Aztán mikor már azt hittem, hogy milyen jó hogy végre kedvesek egymással, megint történt olyan, ami az egészet felbolygatta. És kezdhettük előről az egészet.

Valószínűleg, hogy kaptam egy -egy kicsi szeletet abból, hogy milyen amikor kedvesek egymással, már azt hittem hogy ettől majd egy tök romantikus történetet kapok, ahol végre nem akarják megölni egymást. De ez nem így jött össze.

És amikor már azt hinnéd, hogy ennél bonyolultabb nem is lehetne a történet, akkor kapsz megint egy olyan függővéget, aminél csak kapkodod a fejed, hogy most mi a franc történt?!
De tényleg nagy nehezen belenyugodtam az előző rész végébe, aztán kapok egy második könyvet, aminek a vége sokkal rosszabb. Hát köszönöm szépen! :D
Igaz, hogy eddig  azt boncolgattam, hogy mind végig hiányzott valami és nekem így annyira nem volt kerek az egész. De valami mégis csak vonzott benne, ha gyorsan kitudtam olvasni.

A történetben izgalomból nem volt kevés, ami azért feldobta a könyvet, de az a fránya szerelmi vonal és ez a befejezés igencsak bosszant. Pedig már a végén azt hittem, hogy végre megkapom azt amire eddig vártam. Aztán az írónő egy mondattal bedobott újra a szakadékba.

Hát igazság szerint ennyi lett volna ez a bejegyzés, ami kicsit úgy tűnik mintha leszólnám a könyvet, de nem ezt teszem, csak én tényleg vártam azt a romantikus szálát, ami elkezdett kialakulni és aztán el lett vágva. :(
De ettől függetlenül tényleg várom a 3. részt. Ott már ténylegesen azt akarom, hogy összejöjjenek!!!!

Értékelés:10/8

Írta:Betti

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése