Holly Black Levegő népe sorozatának a második részét
olvastam el, ami Gonosz király címen jelent meg. Az előző részéről ide
kattintva olvashattok.
Mikor kiolvastam az előző részt azt sem tudtam, hogy
mit kezdjek magammal. Olyan függő véget kaptunk, hogy csak na. És majdnem 1 évet
kellett várni a következő részig. Ami azért hosszú idő volt ilyen történet
befejezéssel.
Mikor megtudtam, hogy előrendelhető gyorsan pakoltam a
kosaramba, hogy biztos, ami biztos hamar olvassam. De mégsem úgy tettem le,
hogy meg vagyok elégedve. Valahogy nekem olyan fura volt. Mármint így is
kiolvastam 1-2 nap alatt, mert vitt magával a történet végig. De mégis nekem
túl elnyújtott volt a történet. Ami azért is fura, mert az előző könyvnél
tényleg halálra izgultam magam, hogy most mi fog történni, viszont ennél a
könyvnél valami nekem hiányzott.
De ha így jobban belegondolok, lehet hogy a romantikus szál hiányzik belőle.
Mert most aztán igazán kibontakozhattak volna jobban a szereplők és
felfedhették volna egymás iránt az érzéseiket. Igazság szerint megint csak azt
a huzavonát kaptam érzelmek kapcsán, amit az előző részben. Ez a gyűlöllek, de
mégis vonzódom hozzád.
Ahogy haladtam a történetben Cardan mintha egy kicsit
megenyhült volna és egy picit kedvesebb lett volna, mint az előző részben. Jude
is mintha kezdett volna jobban kinyílni Cardan felé. Aztán mikor már azt
hittem, hogy milyen jó hogy végre kedvesek egymással, megint történt olyan, ami
az egészet felbolygatta. És kezdhettük előről az egészet.
Valószínűleg, hogy kaptam egy -egy kicsi szeletet
abból, hogy milyen amikor kedvesek egymással, már azt hittem hogy ettől majd
egy tök romantikus történetet kapok, ahol végre nem akarják megölni egymást. De
ez nem így jött össze.
És amikor már azt hinnéd, hogy ennél bonyolultabb nem
is lehetne a történet, akkor kapsz megint egy olyan függővéget, aminél csak
kapkodod a fejed, hogy most mi a franc történt?!
De tényleg nagy nehezen belenyugodtam az előző rész végébe, aztán kapok egy
második könyvet, aminek a vége sokkal rosszabb. Hát köszönöm szépen! :D
Igaz, hogy eddig azt boncolgattam, hogy
mind végig hiányzott valami és nekem így annyira nem volt kerek az egész. De
valami mégis csak vonzott benne, ha gyorsan kitudtam olvasni.
A történetben izgalomból nem volt kevés, ami azért
feldobta a könyvet, de az a fránya szerelmi vonal és ez a befejezés igencsak
bosszant. Pedig már a végén azt hittem, hogy végre megkapom azt amire eddig
vártam. Aztán az írónő egy mondattal bedobott újra a szakadékba.
Hát igazság szerint ennyi lett volna ez a bejegyzés,
ami kicsit úgy tűnik mintha leszólnám a könyvet, de nem ezt teszem, csak én
tényleg vártam azt a romantikus szálát, ami elkezdett kialakulni és aztán el
lett vágva. :(
De ettől függetlenül tényleg várom a 3. részt. Ott már ténylegesen azt akarom,
hogy összejöjjenek!!!!
Értékelés:10/8
Írta:Betti