2019. november 3., vasárnap

Emma Chase- Egy ágyban a herceggel 1.



Emma Chase könyv sorozatának az első részét olvastam el. Már a címe is, hogy „Egy ágyban a herceggel” sejteti, hogy ez egy erotikusabb hangvételű könyv lesz. Facebook-on találkoztam legelőször ezzel a történettel és azok a részek amiket láttam belőle igencsak megnyerőek voltak, hogy ezt akkor most olvassam el. Szerencsére nem teljesen az a tipikusan sablon sztori volt, mint ahogy az szokott lenni az ilyen könyveknél. Sajnos már annyi egyforma történetet olvastam, hogy picit féltem, hogy majd ennél a könyvnél is ugyanazt fogom kapni, de szerencsére nem.

A férfi főszereplő Nicholas, aki Wessco királyság trónörököse vagy mondhatjuk úgy, hogy méltóságos őszexisége?
A történet elején nem mondhatnám, hogy annyira kedveltem, mivel arrogáns volt, azt hiszi hogy mindent megkaphat, amit csak akar, már csak abból is kifolyólag, hogy ő egy herceg. De persze nem minden úgy fog alakulni ahogy ő azt szeretné, és eltervezte.
A királyné, aki a nagymamája azt szeretné, hogy nősüljön meg és ha lehet minél előbb. Persze ez Nicholasnak nem igazán tetszik és próbálja húzni az időt. De ugye, mint azt mi is tudjuk a végtelenségig nem lehet.

Olívia Hammond egy családi kávézót vezet, amit még a szülei indítottak be, viszont miután meghal az édesanyja, minden ezzel kapcsolatos feladat az ő vállára nehezedik. Az édesapja nem azt az apai magatartást képviseli, amit egy normál esetben megszoktunk. Olívia minden napját a kávézóban tölti, ahol néha besegít a húga is, ami számára hatalmas nagy segítség.
Egy ilyen fárasztó nap vége felé toppan be két idegen. Itt még Olívia nem tudja, hogy kivel is áll szemben.
Nicholas mikor megpillantja a lányt, azonnal felajánlja neki, hogy fizet neki, amennyiben vele tölti az estét. Persze Olívia teljesen kiakad, hogy mégis mit képzel magáról ez a nagyképű férfi és azonnal visszautasítja. Persze Nicholas nem hagyja annyiban és próbálja győzködni, hogy ezzel a bolt is fellendülhetne és hogy bármennyit képes fizetni. De a lány nem adja be könnyen a derekát, úgyhogy kiszolgálja őket és megkéri, hogy távozzanak. Csak arra nem számít, hogy másnap reggel ismét megjelenik ez az idegen a kávézóban. Mivel napokig nem tudja, hogy ő Wessco hercege, nem teljesen úgy beszél vele, ahogy illik. De amikor a húga szembesíti a ténnyel, hát igencsak elszégyelli magát, hogy hogy tudott így viselkedni. De ez Nicholas-nak csak még jobban tetszik, mert végre nem úgy bánnak vele, ahogy egy általában szoktak.
Mikor a férfi végre megtudja győzni Olíviát, hogy töltse vele a szabadidejét, onnantól kezdve a lány élete fenekestől felfordul.

Ez a szerelmi történet más volt, mint a többi.
 Egy lány, akinek be kell illeszkednie a királyi családba, meg kell tanulnia az etikettet, hogy mit szabad és mit nem.
Egy srác, aki bármit feladna a szerelméért cserébe, de mégis csak ő Wessco hercege.
De vajon sikerül nekik megfelelni úgy, hogy közben nem veszítik el egymást?

Ahogy olvastam a történetet egyre jobban megszerettem a szereplőket és azt, hogy mindent megpróbáltak tenni az ügyben, hogy a szerelmük tovább virágozzon.
Nicholas önzetlenségét nagyon szerettem ebben a történetben, hogy tényleg mennyi szabályt képes felrúgni azért, hogy Olívia-val lehessen. Nem érdekelte, hogy mit mond az etikett, a nagymamája mit akar ráerőltetni csak és kizárólag Olívia lebegett a szeme előtt és az, hogy mennyire szereti.
Olíviában viszont azt szerettem nagyon, hogy képes volt feladni minden vágyát, csak azért, hogy Nicholas helyesen cselekedhessen, még akkor is ha ez volt a legfájdalmasabb döntés, amit életében meg kellett hozni.

A történet végén, amit Nicholas tesz/ tett engem nagyon megérintett. Tényleg látszott, hogy mennyire szereti a lányt, és hogy mennyi mindent képes megtenni érte.

Ha szeretitek a romantikus, de mégis erotikusabb könyveket, akkor bátran vágjatok bele.

Olivía

Nicholas




Értékelés:10/10
Írta: Betti:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése