Leiner Laura legújabb könyvét olvastam most. Az Emlékezz
rám-ot. Ha elszeretnétek olvasni a trilógia második részéről írt bejegyzésemet
akkor ide kattintva megtaláljátok!
Nagyon imádtam, csak sajnos az iskola mellett nincs annyi időm olvasni, mint szeretném. Ezért elég lassan haladtam vele. De most kiolvastam és nagyon tetszett. Bár én még bírtam volna tovább olvasni remélem Laura folytatja a sorozatot.

Én már nagyon kíváncsi voltam, hogy ki fog nyeri a történet
végén és hogy milyen lesz ez az egész Kornél nélkül. A verseny 11 napja
tartott, és gyorsan közeledett a vége. A piros csapatnak sok feladatott kellett
kiállnia a döntőbe jutásért. Nagyon szurkoltam, hogy végre a sárga csapat essen
ki. Szerintem nem árulok el sok mindent, ha elmondom sajnos nem estek ki. Sőt a
végéig bent maradtak.
Ebben a részben megszeretem az arany csapat tagjait és a
szürkéket is. Az arany csapat tagjai kedvesebbek Hannával és még talán az egész
piros csapattal is.
Hanna ebben a részben kicsit megváltozott, mert végre
élvezte a versenyt, ami nagyon jót tett a karaktere fejlődésének.
Kornél itt már nem szerepel annyit mivel kiesett (amit meg
is sirattam), de ő is változott. Volt egy titok, amit nem mondhatott el
Hannának, mert ha még is megtette volna akkor azzal kiesik a piros csapat. Amit
ugye nem akart és annak érdekében, hogy véletlenül se kotyogja el azt a titkot
inkább különböző ürügyekkel lerázta szegény Hannát. Kornélt beszélt Hanna
mamájával, hogy nyugtassa meg az unokáját. Ami sikerült is neki.
Amikor a könyv végére értem úgy éreztem, hogy nem nagyon van
vége. Aztán amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést akkor belelapoztam a könyvbe
és csak véletlenül kinyitottam az utolsó oldalon és akkor néztem, hogy egy
részt nem olvastam el. Amikor jobban megnéztem rájöttem, hogy nem vettem észre,
hogy van egy 22. fejezet is. Amikor megtaláltam gyorsan el is olvastam.
Annak nagyon örülök, hogy lesz még rész, de, hogy a szereplők megváltoznak annak nem annyira.
Annak nagyon örülök, hogy lesz még rész, de, hogy a szereplők megváltoznak annak nem annyira.
Nagyon megszerettem Hannáékat és az egész csapatot.
Mivel ők már vettek részt ilyen versenyen és tudják, hogyan működik, ezért nagyobb előnnyel indulnának. Ha újabb szereplők lennének a könyv további részeiben, akkor őket is újra megkellene ismernünk. Ami nem biztos, hogy rossz, de én jobban örültem volna, ha Hannáék vesznek részt a versenyen. De lehet, hogy csak én vagyok így vele.

Értékelés: 10/10*
Írta: Ildó:)