2018. március 8., csütörtök

Addison Moore- Szeretni valakit!



 Egy újabb könyvet sikerült elolvasni 2 nap alatt, igaz tele volt klisékkel, de egy könyvnek teljesen jó volt. 
2013-ben jelent meg ez a regény és  New Adult kategóriába tartozik.Nekem néhány rész egy kicsit hasonlított a szürke ötven árnyalatára, persze csak nagyon minimális részben. Főleg mikor egy irányítás mániás férfiról kapunk képet az első két oldalon.

Történetünk Garrison egyetemen játszódik. A legelején betoppan a szívdöglesztő pasi (Cruise Elton) akiről le se tudod venni a szemed,illetve a félénk és új lány ( Kendal Jordan).
A lány persze nem hisz a szerelemben, de Cruise beakarja neki bizonyítani, hogy mégis létezik.A Kendal a legelején, olyan akar lenni, mint Cruise női változata, aki mindenkit megkap akit csak szeretne, illetve az egyéjszakás kalandokat akarja kipróbálni.Persze nincs is jobb tanár, mint maga Cruise.Persze ez érzelmek nélkül nem is lehetséges.
A könyv haladásával elindul a romantikus szál is, majd belép az ex barátnő a képbe. Ez egy kis bonyodalmat okoz, de persze szereplőink mindent átvészelnek.

Kendal karaktere néha elviselhetetlenül idegesítő volt. Főleg mikor olyan nagyon hiszékeny és buta volt. Alapvető dolgokat nem tudott, Cruise húga, aki 17 éves a történetben jobban odafigyelt a dolgokra mint egy 21 éves. Egy felnőtt nőnek véleményem szerint, lehetne annyi esze, hogy tudja, hogy minek mi a menete.
Cruise-ról kiderül, hogy egy rosszul végződött kapcsolat miatt, tette azt egy éven át amit. Persze egy részről meg lehet érteni, hogy miért viselkedett így, de lehetett volna ennek másik módja is. Kiderül az is hogy az ex barátnővel egy hitgyülekezetben ismerkedtek meg, ezért is furcsáltam, hogy utána egy évig naponta váltogatta a lányokat. Aki hitgyülekezetbe járt , miért tenne ilyet?

Végezetül, nem ez lesz a kedvenc könyvem, amit mostanában elolvastam. Nem tudtam a szereplőkkel sírni, nevetni, egyáltalán nem hatottak meg a történetben lévő események. Ami nálam igen csak meglepő, mert én szinte minden könyvet, teljes mértékben áttudok élni , ha kell. Egy másik bajom a könyvel kapcsolatban, hogy inkább csak Kendal-ról és Cruise-ról kapunk képet, a többi szereplőről nem tudunk meg információkat. Ennyi erővel nem is kellene benne lenniük.
Viszont , ami  engem teljesen meglepett, hogy végre nem egy kő gazdag pasiról szól a történet, hanem neki is meg kell dolgoznia a pénzért. 
Persze van akinek ez a történet vezetés bejön, van akinek nem. Én is szeretem az ilyen fajta könyveket. de ez most valamiért nem jött át sajnos. 

Értékelése: 10/ 6-7.

Szereplők, ahogy szerintem kinéztek:
Cruise Elton

Kendall Jordan
 Szerző: Betti :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése