A négy rész közül eddig szerintem ebben a filmben volt a legtöbb eltérés a könyvtől. Mivel itt nem csak kihagyott részek vannak, de sok dologban a sorrend is változik. Hogy friss élményekkel tudjam megírni ezt a bejegyzést ezért párhuzamosan néztem a filmet és olvastam a könyvet.
Amíg csak a harmadik részt olvastam addig az volt a
kedvencem, de most úgy érzem, hogy ez lett az új kedvenc Harry Potter könyvem.
Egyébként a harmadik részről már kint van a bejegyzés, amit ide kattintva
megtaláltok.
Na de térjünk vissza a negyedik részhez.
A könyvből rengeted dolog kiderül, amit a filmeben nem említenek vagy nem lehet pontosan rájönni.
1. Ilyen volt például az az álom,
amit Harry látott. A filmben már az elejétől fogva ismerhetjük Barty Kupor
fiát, a könyvben viszont igazából csak akkor kaphatunk róla valamiféle képet
amikor Harry belenéz Dumbledore szobájában található merengőbe. És olyan
dolgokat tudunk meg az ifj. Barty Kuporrol, mint például, hogy hogyan szabadult
ki az Azkabanból.
2. Harryn kívül a másik három bajnokról Fleur-ról, Krumról és Cedric-ről is
többet megtudunk.
3. Ami szerintem kár, hogy kimaradt a filmből az az, hogy Siriust kihagyták és
csak egy levél erejéig jelenik meg a filmben. És Dobby jelenetei is kimaradtak.
Mind a két szereplő hiányát sajnálom, mert a kedvenceim közé tartoznak.
Még egy negatívumot hadd említsek meg. A világkupa döntő sokkal jobban ki van
dolgozva könyvben, amit a filmben sem kellett volna elhagyni. De ezektől
természetesen még nem szeretem kevésbé a filmet.
4. Az viszont nagyon tetszett, hogy amikor a próba után Harry és Cedric a temetőbe
kerülnek a kupa miatt, az a rész szinte tejesen ugyanaz a film, mint a könyv.
Értékelés:10/10*
Írta: Ildó:)