Jennifer Niven Veled minden hely ragyogó című könyvét
olvastam. Ez volt az első könyvem tőle, de nagyon tetszett.
Barátnőm ajánlotta ezt a könyvet, így hát el is olvastam, és
nem is kellett csalódnom benne. Olyan jó könyv volt, mint amit reméltem is. A
történet végén olyan fordulat történt számomra amire egyáltalán nem
számítottam. De még így is nagyon jó könyv volt. Nagyon várom, hogy
megnézhessem a filmet is belőle.
A történet elején nem igazán bírtam Violetet, mert amikor
megismerkedett Finchel és a suliban voltak vagy az utcán (tehát olyan helyen,
ahol más is láthatta őket) akkor folyamatosan azt nézte, hogy nincsen-e ismerős
a közelben. De szerencsére ez csak a könyv elején volt így, ahogy haladtak a
történesek úgy egyre inkább megkedveltem.
Finch csinált dolgokat, amiket nem mindig értettem, de attól még őt az elején
megkedveltem.
Violet karaktere az elején nagyon elzárkózott mindentől,
amikor a nővére egy balesetben meghalt ő pedig túlélte, és amikor Finch
segítségével kijön a barlangjából egy újabb tragédia történik az életében. De
amikor a második tragédia történik, akkor már nem zárkózik el újra, mert Finch
ezt megtanította neki.
Finch karaktere nem zárkózik el semmitől, minden dolgot
próbál kezelni. A csúnya dolgokban is képes volt meglátni a szépséget. Nekem ő
lett a kedvenc szereplőm. Nagyon tetszett, hogy nem fél szinte semmitől.
Szereplők:
Violet |
Finch |
Értékelés: 10/10
Írta: Ildó:)