Callie és Kayden történetéből megismerhettük Luke-t, aki nekem mindig is nagyon
titokzatos volt és mindig is kíváncsi voltam, hogy vajon mi lehet az ő
története. Aztán láttam, hogy jön belőle könyv Violet, Luke és a sors címen. Akkor
nagyon megörültem neki, hogy végre kiderül az ő titka is.
Azóta persze kijött a második rész is, de azt még nem sikerült elolvasnom.
Azóta persze kijött a második rész is, de azt még nem sikerült elolvasnom.
Mint az előbb említettem nekem Luke körül mindig is
egy titok felhő volt, ha kifejezhetem magam így. Ezzel a történettel persze sok
mindenre választ kaptam. De mégsem tudom azt mondani, hogy annyira közel került
hozzám, mint pl Kayden.
Violet Callie szobatársnője a kollégiumban úgyhogy
róla se tudunk valami sokat, de hogy őszinte legyek ő engem annyira nem is
izgatott. Callie-ék történetében ő annyit nem szerepelt, hogy tudjam hogy
kicsoda ő. Először elkellett gondolkozzak, hogy vajon ő ki is lehet, mivel
utalást kaptunk az előző rész szereplőire.
Így, hogy elolvashattam a történetüket nem éreztem azt, mint az előző kötetekben hogy annyira magába szippantott volna. Persze történet szempontjából igen csak nyomasztó.
Luke mentségére szóljon, hogy az ő történet szála sokkal jobban érdekelt, mint Violet múltja/jelenje.
Valahogy nekem Violet nem lett olyan lány szereplő, akit megtudtam szeretni. Mikor Luke próbál a csajnak segíteni, azt is úgy fogtam fel, hogy nem érdemelné meg a csaj, hogy mindezt megtegye érte Luke. A srác tényleg megérdemelné, hogy végre tiszta szívből szeressék, de szerintem Violet nem egy olyan lány a történetben, aki erre képes.

Igazság szerint tetszett a történet, mert hazudnék ha
azt mondanám hogy nem tetszett, viszont mégis olyan vegyes érzelmeim vannak
vele kapcsolatban. Amennyire vártam, hogy elolvassam Luke történetét, ahhoz
képest annyira nem tudott magába szippantani. Callie és Kayden történetét bármikor
szívesen elolvasom, de ezt valahogy vonakodva venném elő. De nem Luke miatt,
hanem Violet miatt. Sajnos annyira unszimpatikus az a csaj, hogy nem tudok vele
mit kezdeni. Tényleg olyan érzésem volt még olvastam, hogy Luke-t nem érdemli
meg ez a csaj.
Mivel a második részt még nem sikerült elolvasnom, ezért lehet hogy majd az ezen az érzésen változtat, mert tényleg szeretném szeretni ezt a történetet is.
Mivel a második részt még nem sikerült elolvasnom, ezért lehet hogy majd az ezen az érzésen változtat, mert tényleg szeretném szeretni ezt a történetet is.
Ha Callie és Kayden történetének véleményére kíváncsi
vagy, akkor ide
kattintva elolvashatod.
Értékelés: 10/7-8
Írta:Betti :)