Colleen Hoover könyveit én személy szerint nagyon szeretem. Már
többször láttam ezt a könyvet, de sose jutottam el odáig, hogy megvegyem.
Unokahúgom meg kapta mind a három részét, amikor a könyvtár kiselejtezte. Ezért
kapva kaptam az alkalmon és kölcsön kértem tőle. De, mint kiderült én már
olvastam az első részt, de valószínűleg akkor még nem voltam ekkora CoHo fan,
mint most.
Ahogy haladtam a történetben és derengtek fel az emlékek a könyvről egyre jobban élveztem. Ebből is látszik, hogy CoHo könyvei többszöri olvasásra is nagyon jók.
Ahogy haladtam a történetben és derengtek fel az emlékek a könyvről egyre jobban élveztem. Ebből is látszik, hogy CoHo könyvei többszöri olvasásra is nagyon jók.
Mind a történet, mind a szereplők nagyon megszeretették
magukat velem.
Layken és Will kapcsolata az első napokban igen csak romantikusra sikeredett. Viszont olyan bonyodalom szól közbe, ami ellen egyikük sem tud tenni és mindkettőjük számára hatalmas nagy fájdalom lesz még a puszta gondolat is, hogy találkozniuk kell.

Layken, aki elvesztette az édesapját és még a barátaitól is
elszakították, Willben találja meg azt az embert, aki minden fájdalmát
enyhíteni tudja.
Will egyedül neveli az öccsét és Slamm estekre jár, ahol szabad költészetben bármit elmondhat.
(Egyébként ezek a „versek” a könyvben, annyira jól meglettek írva, hogy sokszor elgondolkoztam én is a jelentésükön. Egyszóval szívhez szóló formában lett leírva.)

A kettejük kapcsolata nagyon göröngyös utakon jár és félő,
hogy ezt nem fogják bírni. De a szerelem persze utat tör magának, akár az a
helyes akár nem.
Mivel már másodszorra olvastam el ezt a történetet azt kell,
hogy mondjam még mindig nagyon jó.
Aki szereti CoHo könyveit, annak szerintem
ez is kötelező darab. A történet folytatódik még 2 könyv erejéig, ami engem
azért is lepett meg, mert ritkán olvasok olyat, ahol egynél több könyvet kapnak
a szereplők. Ezért is nagyon tetszik, hogy végre egy olyan könyv sorozatot
fogtam a kezembe, ahol nincs függő vég, nincs befejezve, hanem folytatódik és
tovább olvashatjuk Layken és Will történetét.
Értékelés:10/10
Írta:Betti :)
Írta:Betti :)